Hmmm...

Csupa gyönyörűség a Geriblogot lapozgatni, van benne valami málnás, valami kellemesen csöpögős, túláradó szerelem. Bár Sorbán barátommal x éve nem sikerült össze futnom, én is úgy gondolom, hogy nem a zsánerem már csak azért sem mert már rég megtaláltalam a jobbik felem, tehát ez nem is téma...DE, valahogy úgy érzem, összeteheti a Gerileányzó a két kicsi kacsóját hogy egy ilyen lelkes-szerelmesbe (trubadurba) botlott:))
Bocsi geri, hogy mindig írok egyet-kettőt rólad, de még a történeteid hatása alatt vagyok rendesen:)

Nap mint nap szembesülök azzal, hogy nincsenek véletlenek az életben...kicsit legörbült a szám, hogy a magyar média, a tv2 remek stábja s az összes többi marionett nem méltatott két szóra, vagy dalra de talán így kellett lennie:) Tegnap...meg tegnap előtt is partiztam ugyanazzal az együttessel s bár az egész este martiniszopogatással telt, belebotlottam egy gitárosba, és ugyan már nem tudom, hogy miről beszéltünk, de tegnap telefonszám és emilcímcsere után eldöntöttük hogy együttest alapítunk:) Hűűű, ha ez összejön én leszek a legboldogabb a világon:) Remélem ő tényleg zenélni akar és nem csak ígéret az egész minden bizonyíték nélkül:)
A hozományosládámból elő is kotorásztam kissé szúette első dalomat amire zenét komponáltam, és most várom, hogy alkalmas legyen az idő egy próbára, egy kezdésre, egy új életre:)

Sokáig nem írtam, komoly lelkiismeretfurdalást éreztem és semmire sem foghattam mély hallgatásomat. Jól vagyok, egyszerüen csak jól vagyok és nem hiányzik semmi, mosolygósan ébredek és alszom mint a tej; három hete nem eszem kenyeret, egészen más így a világ, és vadászrepülők cikáznak a hasamban az izgalomtól, hogy mi lesz a zenémmel? Hogy végre megbízható emberekre találtam e?? Hogy jövőre énekelünk e majd a félszigeten:-))))??? vagy a Szatmárnapokon:)...kicsit előrerohantam gondolatban de...MOST JOL VAGYOK:) Így nem is olyan könnyű az írás mert sírni az ember sokkal kreatívabban tud mint örülni:)

Újra itt

Már jó ideje itthon vagyok csak szóhoz nem jutottam még, a nővérem babái rendesen betáblázzák a napjaimat, cikáznak ide-oda mint a villám és folyton azt hajtogatják, hogy: "...de ezt otthon szabad". Lelketlen banyának érzem magam, mert bilire szoktatom a csöppséget s mert a tányérról mindent meg kell enni, a macskákat nem szabad nyuvasztgatni és lábujjhegyen szabad csak járkálni hogy nagymama tudjon dolgozni...szegény kölykök, csak remélni tudom, hogy nem utálnak meg egy életre:)

Úgy döntöttem horvátországról nem írok, mert csak összességében nézve volt klassz és meleg és felejthetetlen, az apró momentumok amikből összeállt az összesség, nem biztos hogy mindenkinek vicces lenne:) Viszont egy jeles dolog azért megesett, egyik este elmentünk egy karaoke versenyre és bár a pálmát nem sikerült elhoznom, mint külhoni, ezüst éremmel távoztam, azaz két longbícsáájlenájsztíível...vagy valami ilyesmivel, meglehetősen részegen:)
A horvát, rendkívül dallamos és szívszorító nemzeti "balkanii, balkaniii hravacki", dalok ellen nem volt esélyem, és nem is akartam:) A horvát nemzeti öntudathoz képest a mi magyarságtudatunk lócsecs, a dalválaszték úgy nézett ki, hogy 100 inglis és 500 hravácka dal...hát ennyi:) Ja, és művésznevem is lett, miután a műsorvezetők a kilencedik ha nem többedik sörüket nyomták, egy pillanatra talán rögzült is a nevem, de mire ténylegesen sorrakerültem már "Velkóm Mijékla" lettem...akkor viccesnek tűnt:)

Most újra itthon, a Megabiga válogatás lezajlott csak éppen nélkülem... most vagy egy véletlen "delete" áldozata lettem, vagy nem vettem fel a telefont amikor hívtak, vagy csak a sors kegyelme...egyszer mindennek eljön az ideje:-))
Úgy érzem bármit írok, lehangoló és fáradt hangot üt meg...pihenek egyet:) még leszek!